A június 9-ig tartó 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) első néhány napja alatt láttunk már néhány hidegrázós jelenetet, elmerültünk az emberi lélek bugyraiban, de nevettünk is. Íme az élményeink, a filmek még elcsíphetőek a fesztivál alatt.

Systemsprenger, versenyfilm

Kelet-Európából nézve a filmben látható német nevelőotthon-rendszer rugalmasnak, személyre szabottnak és körültekintőnek tűnik, a kilenc éves Benni vad szeretetéhségével azonban ez a felkészült közeg sem tud mit kezdeni. A főszerepet alakító tíz éves Helena Zengel (akinek az imdb.com szerint ez a negyedik filmes produkciója) elképesztő kamera előtti jelenléttel alakul félelmetes szörnyetegből kiszolgáltatott, sérülékeny lénnyé. Mikor először meglátjuk, éppen játékdömpereket hajít a nevelőotthon ablakába és teljes erővel az arcunkba ordítja minden dühét, és ez még a kevésbé durva jelenetek közé tartozik. A kislányt egy vágy hajtja: visszakerülni az anyjához, aki azonban saját egészségtelen párkapcsolatával, két kisebb gyermekével van elfoglalva, és tulajdonképpen fél óvodás kora óta „problémás” elsőszülöttjétől. Így aztán Benni nevelőotthonról nevelőotthonra költözik, és mikor jeges gyűlölettel felméri az újabb helyszínt, érezni, hogy ez csak a vihar előtti csend.A film tulajdonképpen az újabb és újabb robbanás előtti feszültség mesteri fokozására épül, és a dolgok közepébe csöppent néző csak sejtheti, hogy Benni nem ilyennek született. A dokumentumfilmes múlttal is rendelkező Nora Fingscheidt ezzel együtt nem mond egyértelmű ítéletet a rendszerről, bár azt világosan érezteti, hogy a Bennihez hasonló alkalmazkodni képtelen gyerekek éppen azt az egy dolgot nem kapják meg, ami megszelídíthetné őket: a szeretetet. Az a nevelő ugyanis, aki érzelmileg érintetté válik, már nem profi, a beilleszkedni képtelen „problémákat” pedig végül egyszerűen Afrikába exportálják. Vetítik még: kedd, 17:00, Győzelem mozi. (Zsizsmann Erika)

Pause, versenyfilm

Elpida (görögül Remény) élete maga a kilátástalanság, reménytelenség. A középkorú nő saját házassága rabja, érzéketlen, zsarnok férjétől egy kedves szót nem kap. Csendesen tűr, szenved. S mindeközben látja, hogy szomszédasszonya „tud élni”. Élete monotóniáját két dolog oldja fel: egyfelől tömbházukat felújító festő, másfelől pedig a saját fantáziavilága. A kettő néha összefut Tonia Mishiali ciprusi rendezőnő filmjében, Elpida élete annyira extrém, hogy mindkét irány, az elképzelt és a valós hiteles lenne a film lezárására. A főszereplőt alakító Stela Fyrogeni zseniális, úgy viszi a hátán ezt a filmet, ahogy arra nagyon kevesen képesek. Vetítik még: csütörtök, 12:30, Győzelem mozi. (Moldován Árpád Zsolt)

Szívek királynője (Dronningen), versenyfilm

A fenti ciprusi filmhez hasonlóan a dán-svéd koprodukcióban elkészült Szívek királynője is egy változó korú nőről szól, azzal a lényeges különbséggel, hogy Anne, a jó nevű, gyermekjogvédelemre szakosodott ügyvéd nem fojtja el érzéseit, szenvedélyes kapcsolatot kezdeményez férje első házasságából származó kiskorú fiával. Az egészségtelen, aszimmetrikus kapcsolat pezsgést visz mindkettejük életébe, viszont a tragédia is bele van kódolva. A filmen érződik a női kéz, May el-Toukhy nagy empátiával fordul Anne karaktere felé, annak ellenére, hogy jogi szempontból tette büntetőjogi besorolásba esik, viszont a „klasszikus” – középkorú férfi megrontja a fiatal mostohalányt – sztorival ellentétben, domináns nő-fiatal fiú történet egy kicsit szürke zónának számít társadalmi megítélés szempontjából. Vetítik még: szerda, 12.30, Győzelem. (Moldován Árpád Zsolt)

A hűséges férfi (L'homme fidèle), versenyfilm

A Bernardo Bertolucci Álmodozók című filmjéből ismert Louis Garrel rendezőként második nagyjátékfilmjénél tart, és akárcsak a Les deux amis-ben, itt sem mondott le a színészi alakításról. A Párizsban játszódó A hűséges férfinál franciásabb hangulatú vígjátékot nehéz elképzelni, olyan mint egy könnyed mediterrán vacsora, ami ingergazdag, de nem fekszi meg a gyomrot. A történet szerelmi ötszög körül forog, ha az anyja új szeretője miatt féltékeny kiskamaszt is beleszámoljuk, az érintettek közül az egyik viszont egyetlenegyszer sem jelenik meg a vásznon. Ő, Paul tulajdonképpen kapocs a szereplők között, akik az érzelmi intelligencia különböző fejlettségi szintjén, a maguk esendő módján keresik a szerelmet, és az mindenképp a javukra írható, hogy fejlődőképes és szórakoztató karakterek.Mindannyuknak van megoldandó problémája: Marianne (Laetitia Casta) két férfit szeret, Ève (Lily-Rose Depp) kiskora óta ugyanabba a férfiba szerelmes, a tíz év körüli Joseph (Joseph Engel) a krimik paradigmájában próbálja feldolgozni apja hirtelen halálát. Abel, a „hűséges férfi” (Louis Garrel)  pedig passzív elszenvedője mindennek, de végül ő is szintet lép: apa lesz. Vetítik még: péntek, 17:30, Győzelem mozi. (Zsizsmann Erika)

Az Ursus gyár szimfóniája (Symfonia Fabryki Ursus), What’s Up Doc

Az Ursus gyár szimfóniája fogatlan mosolyok és traktor-koreográfiák képkockáiból tevődik össze. A látvány pontosan annyira meghökkentő, mint ezek a szóösszetételek, s bár a néző – kolozsváriként – arra számít, hogy a lengyel filmrendező, Jasmina Wojcik a nemrég bezárt helyi sörgyárat eleveníti meg, hamar rádöbben, hogy az idők folyamán Ursus néven más kommunista országokban is létesültek gyárak. A lengyelországi traktorgyárról szóló dokumentumfilm a kommunizmus és a kapitalizmus közötti éles különbséget jeleníti meg: míg a diktatúra alatt a munkásokat túlhajszolták, kemény fizikai munkára fogták, addig a rendszerváltás után sok esetben lazább, rugalmasabb munkahelyeket létesítettek. A filmben szereplő fogatlan mosolyú öregek mégis visszasírják a régi rutint, egykori munkahelyüket, amely jelenleg romokban áll a lengyel városban.Hiába a púpos hátak, a gyenge lábak, a gyár területére visszalátogatva önkéntelenül is hozzákezdenek a több évtized során beléjük ivódott mozdulatsorokba: mivel kézzel építették a traktorokat, ki-ki megkeresi a saját helyét, és ott újrakezdi a tevékenységét. Megrázó képsorok ezek, a hideg futkos a hátakon, amikor az idős testek rázkódva-hörögve felidézik a gépek hangját. Visszaemlékezésük csattanójaként megjelennek az általuk készített, több évtizedes Ursus-traktorok, a traktoristák közreműködésével pedig traktor-tánc indul a gyárépület körül. Így szokatlan, látványos és sokatmondó üzenettel zárul a dokumentumfilm. Vetítik még: szombat, 18:00, Iulius Mall/Cinema City. (Bereczki Szilvia)

Szemtanú (Mok-gyeok-ja/The Witness), Árnyak

Sang-hoon egy kegyetlen gyilkosság véletlen szemtanúja, a kalapáccsal áldozatát halálosan megsebesítő férfi pedig nagyon is tisztában van vele, hogy a – lakónegyedben elkövetett – tettét a hatodik emeletről valaki látta. Éjszaka van. A földre zuhant nő védtelen, a panelekben sötétség, mindenki alszik, a gyilkos és a sörözésből gyanútlanul hazatérő családapa döbbenten merednek egymás szemébe. Előbbinek egy célja van: semmi áron nem bukhat le a rendőrök előtt, ezért képes bármit megtenni és bármeddig üldözni az egyetlen személyt, akiről tudja: látta, mit tett. Kyu-Jang Cho dél-koreai rendező filmjében Sang-hoon morális dilemmáját követhetjük végig, aki a jó állampolgár és a felelős családfő szerepe között vergődik. Vallja be a nyomozóknak, mit látott, vagy maradjon csendben, mert csak így védheti meg a családját? A szeme előtt lebeg a gyilkos fenyegető tekintete, retteg tőle, hogy ha elmondja az igazat, ő lesz a következő célpont.Aki kizárólag lélektani thrillerre számít, csalódni fog, a film kb. utolsó harmadában az akciódús jelenetek fölülkerekednek a pszichológiai mélységeken. Az alkotás mégis elülteti a kérdést a néző fejében: mit tenne, ha bűnözés vagy gyilkosság szemtanúja lenne, merné-e hallattatni a hangját, le tudná-e győzni a hatóságokkal szemben érzett bizalmatlanságot és azt a kényelmet, hogy ami közvetlenül nem engem érint, abból jobb kimaradni? És nem borzasztóan magányos érzés-e, amikor az áldozat bőrébe bújva rádöbbensz: mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, szolidaritásra és kiállásra nem számíthatsz? Vetítik még: vasárnap, 21:45, Iulius Park. (Tasi Annabella)

Els dies que vindran, Suspecți de serviciu

Erről, a TIFF programfüzete szerint spanyol filmről annak ellenére írunk egy pár sort, hogy csak a nyitónapon vetítették, a fesztivál alatt már nem lesz rá lehetőség megnézni. Viszont több okból is érdemes felkutatni Carlos Marques-Marcet alkotását. Elsősorban a film intimitásáért, azért a bensőséges hangulatért, amivel egy fiatal pár életébe enged betekintést. Vir és Lluís szép szerelmét a váratlanul érkező „vendég” teszi próbára, a babaváró 9 hónap alatt ismerik meg valójában egymást.A másik ok, amiért nagyon szerettük ezt a mesét az, hogy a film nyelve katalán: a szereplők kizárólag csak ezen a nyelven kommunikálnak, a film zenéje is a katalán repertoárból merít. Erdélyi magyarként nagyon tudtam értékelni azt a könnyedséget, amellyel Európa legnagyobb nemzeti kisebbsége (ők tulajdonképpen állam nélküli nemzetnek tartják magukat – szerk. megj.) megmutatta magát ebben a moziban, görcsösség, erőlködés nélkül. (Moldován Árpád Zsolt)